Hangosan gondolkodom...

 Folytatva a visszaemlékezést, a következő dolog ami nagyon kihatott számomra a jelen kor alakulásaira, az a segédtiszti iskola ideje volt! Két nagyobb horderejű elméleti és tapasztalati dolgot kaptam attól az időszaktól. Az egyik az életviteli változásokban a másik a szakmai karrierben keresendő.

Ha már fentebb ilyen sorban írtam, akkor ebben a szellemben folytatom. Az életvitelemnek alkalmazkodnia kellett a rosszabb megélhetési körülményekhez, konkrétabban jócskán visszaesett a fizetésem, de szerencsére egy alternatív megoldás részint kompenzálni tudta ezen problémát. A kollégium! Aki volt valaha kollégista, annak szerintem már ennyivel is rengeteget elárultam, aki nem, na azok mihamarabb próbáljanak meg egy ilyen közegbe bekerülni(Családosokra nem vonatkozik). Szóval új barátok, új ismerősök és persze rengeteg lány... A tanulás, mint számomra kiderült, csak sokadik lesz a fontossági listán, de persze azt is kell...néha...Szóval mikor jó értelemben véve függsz egy kicsit másoktól az sosem baj! Az ott töltött időmben néha változott a szobatársaim személye, de ez nem akadályozott meg abban, hogy 'luxuskörülményeket' vigyünk egy monoton kollégiumi szoba színvonalába! Egy kis mozi feeling, egy mini konyha és persze egy francia ágy. Mindezek elengedhetetlenek voltak a hírnévhez, hiszen négy ágy, egy asztal és négy szék nem igazán csábító körülmény senkinek! Szóval berendezkedtünk! De a barátok és a 'tanulásra ítélt sorstársak' mellé még társult egy-két dolog ami nagyban javította az ottlét elviselhetőségét! A rengeteg májpusztító kiegészítő és a rengeteg baráti 'összeröffenések'! Kihagyhatatlan! A mi koleszunkban két dolog biztos volt. 1.: Nincs olyan nap, amikor ne lenne ok egy 15-20 fős összejövetelre és közös iszogatásra! 2.: Ha a hangulat jóra sikerül, akkor az este zárása szexuális együttlétekkel zárul, nem feltétlenül két főre korlátozódva! Ebbe szerintem nem megyek jobban bele, mert még a végén letiltják az irományaimat! A lényeg, hogy nagy változáson ment át az egész addigi életszemléletem!

A másik alakító tényező a tanulmányok ok-okozat összefüggése, de ezt egyszerűen el lehet mondani! Szerintem senkinek nem mindegy, hogy 80e és 100e között keres napi 12 órás munkaidőben, vagy 120e és 190e között...na ez hajtott engem is! Szóval a meghatározott időn belül be kellett fejezni a tanulmányokat!

Örömmel jelenthetem, hogy sikeres vizsgákat tettem és ma már az átlagkeresetem eléggé jól alakul a dolgozó átlaghoz képest!

 2007-et írtunk... Egy ismerősön keresztül egy lehetőséghez jutottam. Kötelezettség nélkül elhagyhattam szülőhazám úgy cirka 700 km.-re!

Eljutottam Horvátország tengerpartjára, és "ha már lúd, legyen kövér" alapon, nem is 1-2 órára a határtól és nem egy hosszú hétvégére, hanem egy csodálatos hetet tölthettem Dalmácia szívében.

Lássunk tisztán, hol is járunk? Horvátország - Közép-Dalmácia - Sibenik-Knin régió - Vodice városkája. Ezt hívjuk szerintem örök szerelemnek! Nem, nem a város és nem is Horvátország, hanem maga a Tenger! Nem nyelvhelyességi hiba, hanem direkt nagybetűs Tenger! Könny csordult a szemembe, mikor tudtam, hogy egy ideig nem fogom újra látni és haza kell jönnöm, de nem volt mit tenni! Várt itthon a munka és a hétköznapok szürkesége! Ez van kisgyerek, szállj vissza a földre! És itt is van irományom első nyaklevese...De örök emlék és ez nem rossz, hiába fájó pont! Jött egy elhatározás és egy, a jövőre nagy kihatással lévő döntés: Amikor csak lehetőségem nyílik, visszatérek szívem szerelméhez, a Tengerhez!!!

Tudnék még mit mesélni arról az útról, de emlék...lehet sok olyan momentum, ami nem is úgy volt, ahogy emlékeimben meg van írva, így nem teszem! Majd a későbbiekben, amint a fogadalmam is mutatja, lesz még miről beszámolnom!

 2005. Az az év, amikor a mindennapi élet a mély vízbe hajít! Az az év, amikor a tini élet fiatal és meggondolatlan döntései először mutatkoznak meg.

Vége lett a szülői gondviselés gondtalan éveinek és komolyan bele kellett gondolnom, hogy mit is akarok az életemmel kezdeni! Megnyugtatlak, én sem tudtam 19 évesen, hogy mit is tegyek!

Édesapám utolsó segítsége kideríteni, hogy el tudok-e valahová helyezkedni...Mi meglepő, sikerrel vettem az első 'nagyobb' akadályt. Bele vetettem magam a 'felnőttek nagybetűs életébe'...Nagy hiba volt!

Na mindegy, nem panaszkodom...nincs is miért...Ha akkor nem így teszek, akkor most ötletem sincs, hogy hol tartanék az életben!

 Üdv!

Nem tudom az okát, hogy miért is kötöttem ki itt és miért írom ki magamból a dolgaimat, de 'hátha értelmet nyernek' alapon keresem a választ, vagy válaszokat.

Szóval a múlt... Hát igen, ez eléggé kényes téma, hiszen a jelen és a múlt ha találkozik az vagy érdemtelen, vagy fájó pont egy ember életében! Miért is? Ez egyszerű: A múltat bolygatni nem feltétlenül okos döntés, hisz az rendben, hogy az formálta a jelent, de a legtöbb dolog, ami egy ember életét meghatározza, azok a fájdalmak és csalódások! Hiába a számtalan szép emlék, mégis számomra a fájó dolgok az elsők amik az eszembe jutnak, ha emlékezem. A sok érdemes pozitív emlékképet keresni kell, a nehezebben feldolgozható pillanatok viszont azonnal beugranak! Egy negatív változás a családodban, egy rosszul sikerült megvalósítása a terveidnek, egy múltbéli lány, vagy fiú arca és a jelenben kialakult rossz élmények azok amik tanítják az embert a jövő megfelelő alakítására! Ráadásul még néha ezen idők felidézése sem elég, hogy egy újonnan kialakult élethelyzetben kisegítsenek valakit a jövő megfelelő alakításában!

Ezek olyan gondolatok amiken felesleges is agyalni, hiszen a legtöbb ember úgy éli életét, hogy hiába tervezi meg minden napját, akkor is ahogy esik úgy puffan állapotok fognak uralkodni!

Az én életemet, világnézetemet, jövőképemet vagy akár hogy is nevezzük, három dolog befolyásolta főként. Édesapám tanításai, amikről csak később tudtam meg, hogy a jó szándék és a segítő célzat voltak az okai. A múltbéli csalódásaim emberekben, beleértve ebbe baráti-, rokoni- és párkapcsolatokat is. És végül, de mégis valahol leginkább a saját döntéseim okozta élmények és buktatók egyaránt.

A korábbi életvitelem hozta azt a helyzetet, hogy rengeteg, számomra fontos ember hagyott magamra, de egyben megmutatta azt is, hogy kik azok akikre bármikor és bármiben számíthatok. Ez az életvitel tette lehetővé utazásaim élményeit és munkabeli sikereim megvalósulását is! Immáron negyed évszázaddal a hátam mögött belecsöppentem a jelenlegi élethelyzetembe, ahol nehezen, de érvényesülni, illetve boldogulni kell!

Egy valamit elmondhatok, de szerintem legtöbben ezt közhelynek tartanák. Nem bántam meg semmit!!! Nem bántam meg a tanácsok és útmutatások megtartását, vagy éppen semmibe vételét. Nem bántam meg a rosszul, vagy jól végződött kapcsolataim voltát. És nem bántam meg a tudat nélkül elkövetett hibáimat sem. Miért? Joggal kérdezhetné bárki. A válasz egyszerű: Nehézen, de egyben boldogan élek! Ma már minden pillanatért hálát adhatok, hiszen egy olyan közegbe sodortak a tetteim, amilyet bárki nyugodtan kívánhatna magának! Boldog vagyok és bármilyen tárgyilagos, vagy anyagi helyzetben lehetek is, ezt a boldogságot nem befolyásolja semmi! Nem mondom, hogy nem vágynék jobb életszínvonalra, vagy jobb lehetőségekre, de úgy érzem és úgy gondolom, hogy ennél nagyobb boldogságban nem élhet ember ebben a világban!

Van egy gyönyörű menyasszonyom, van egy 'nevelt fiam'...nem, nem a párom gyermeke, de ez más tészta...és van egy olyan munkám, amit azért az átlagemberek nagy része irigyelhetne! Nem azt mondom, hogy gond és probléma mentes az életünk, hanem azt, hogy egyenlőre nem látok olyan problémát körülöttünk, amire ne látnánk a megoldást legalább hosszú távon.